Izomautók

Jó erőben a lóerő!

4 + 1 klasszikus izomautó a '70-es évekből

2015. október 11. 21:53 - olimpikON

1. Dodge Charger 1969 - A Dongó

A Dodge Charger tanulmányautóként indult világhódító útjára még 1964-ben a detroiti autó kiállításon, a következő évben már árulták is!

A ma már klasszikus fastback forma, elől egybefüggő hűtő rács rejtett lámpákkal, és a két részben dönthető hátsó üléstámla újításnak számított abban a korban.

dodge_charger4.jpg

Ezen kívül a Charger volt a Chrysler első autója amelynél figyelembe vették az aerodinamikai szempontokat.

A ’69-es Dodge Charger becenevén „Bumble bee” (Dongó) az az autó amely világhírnevet szerzett szériájának.

Mostani szemmel is óriási motorokkal szerelték: 

- Standard V8-as motor, 318 cu in, 5.2 liter, 230 LE
- 2v-V8: 383 cu in, 6.3 liter, 290 LE

dodgecharger3.jpg

De a talán mindenki által legismertebb erőforrása és egyben a legkeresettebb is az a 425 LE,  V8-as, 7 literes, HEMI amellyel egy NASCAR futamon elérték a 299,33 km/h sebességet, de csak azért ennyit, mert az óra csak eddig tudott mérni! :)

A „Hazárd megye lordjai” című filmben a „Lordok” a Chargerrel szállították a csempész árut, és Starsky és Hutch is szintén a Chargerrel hajszolta a bűnözőket.

dodge_charger5.jpg

Nem csoda tehát, ha az 1969-es Dodge Charger még manapság is a fiatal srácok álomautója nem csak Amerikában, hanem az egész világon is.

2. Ford Torino 1970

Habár a detroiti gyárában a Ford már 1968 óta gyártotta a Ford Turint (Torino), 1970-ben úgy döntöttek egy teljesen átalakított és megújult autóval lépnek a piacra. A ’70-es Ford Torino 12,7 cm-el lett hosszabb, és nőtt a tömege is 45 kg-val.

70-torino-low.jpg

Emellett a motorháztető még hosszabb és szélesebb lett, és teljes első maszkot kapott, így szép orr maszkjából csak este tűntek elő a lámpák (headlight opció vagy alapkivitel, felszereltségtől függően). A lökhárítók vékonyabbak lettek és belesimultak az autó formájába.

A 13 változat közül a Fairlane lett az alap modell, míg a Torino lett a csúcs, és ennek is a tovább fejlesztéséből született meg a Torino Cobra.

ford_torino_cobra.jpg

Motorizáció:

- sor6 250 cu in (4.1 liter) – alap motor
- V8 302 cu in 2V (5.0 liter) – GT és Brougham változatok kapták
- V8 351 W cu in 2V (5.8 liter)
- V8 351 C cu in 2V vagy 4V (5.8 liter)
- V8 429 cu in 4V (360 LE) vagy CJ (370 LE) a csúcs Cobra modellekbe pedig SCJ (375 LE, 7.0 liter)

Volt egy Drag Pack opció, aminek keretében az CJ vagy SCJ motorokhoz 3.91 vagy 4.10-es végáttételt, és 4 csavaros motorblokkot adtak, hozzá 7810 cfm-es karburátort és motorolajhűtőt. Az automata Cruise-O-Matic, és a 4 sebességes kézi váltó pedig opcionális lett.

ford_torino_gt.jpg

A GT modell 1970-ből

Az  1970-es Ford Torino is több emblematikus nagysikerű amerikai rendőrös filmben szerepelt úgy mint a „San Francisco utcáin”, ahol a nem kevés üldözéses jelenetben mutathatta meg, hogy mire képes ez a vérbeli amerikai izomautó.

ford_torinocobra2016.jpg

Ford Torino Cobra 2016-os tanulmányautó

3. Plymouth Cuda 1970

Az amerikai autótervezők 1959 elejétől kezdtek el játszadozni a Bubble-back formával. A Ford Falcon, és a Chevrolet Corvair is ennek az eredménye, a Chrysler meg a Valianttal hozakodott elő, melynek alapjaira a Barracuda épült később.

A 1964 április 1-én  megjelent első autó formáját úgy lehetne jellemezni, hogy vagy nagyon lehet szeretni, vagy pedig nagyon utálni.

Az 1970-ben teljesen áttervezett autó megkapta az E-body platformot, testvér autójával a Dodge Chalengerrel együtt.

plymouth_cuda.jpg

Elvileg testvér autók voltak, de ennek ellenére a Plymouth verzió keréktávolsága 5 cm-rel kisebb volt, mint a Dodgeé.

Az 1972-es Plymouth Cuda-n is látszott az izomautók jellemző vonása, úgy mint a nagy motorháztető, és a rövid közép és hátsó rész. Az 1970-től gyártott típusok két néven is futottak.

A motor mérete volt a meghatározó a neveknél. A 318-asnál nagyobb motorral szerelt gépeket hívták 'Cuda-nak és a többiek voltak a Barracudák. A jobb megkülönböztethetőség kedvéért a Barracudák sima motorháztetőt kaptak a 'Cuda-k pedig 2 Scoop-ost.

plymouth.jpg

Kilencféle motorral volt jelen a piacon az izomautó:

- sor6 225 cu in 3.7 liter, 145 LE-től, a V8 440 cu in 7.2 liter, 390 LE, HEMI-ig, és kétféle váltóval is szerelték: kézi 4 sebességes és 3 sebességes TorgueFlite váltó között választhatott a vásárló.

Ha az 1970-es Plymouth Cuda kerül szóba mindig az a citromsárga jut eszembe, amellyel Don Johnson furikázott Nash Bridges-ként az 1996-2001 között forgatott sorozatban.

plymouth_cuda2.jpg

4. Dodge Dart Swinger 1970

Az eredeti Dodge Dart 1960-1976 között volt gyártásban. A „Dart” név 1957-ben bukkant fel egy bemutató autón, amelyet az olasz Carrozzeria Ghia tervezett.

Az 1970-es Dodge Dart Swinger már a 4.5 literes szériába tartozott, és úgy alakították át, hogy igazodjon a Dodge formatervezéshez. A hűtőrácson is felfedezhetők az akkori Dodge jellemzők, amelyből két kerek fényszóró kandikál ki két szempárként.

A ’70-es Dart még új kettős négyszögletű hátsó fényszórókat kapott, emellett egy ék alakú hátsó lökhárítót is.

dodgedartswinger.jpg

A Swinger nevet a Dart két ajtós keménytetős (hardtops) változatára használták, kivétel volt ez alól az egyedi high-line sorozat.

Hogy a Dodge elkerülje a belső versengést az „új” Challengerrel, leállította a Dart kabrió gyártását a 383 cu in, 6.3 literes, V8-as motorral, így a 275 LE-s (205 kw) V8-as lett a legjobb Dart motor.

dodgedart4.jpg

A Dart széria legversenyképesebb modellje a 1970-ben gyártott keménytetős, két ajtós Swinger 340 volt. Az alapfelszereltség tartalmazta többek között az első tárcsaféket, (csak a Swiger-nél), a kemény Rally felfüggesztést, és a vinyl kagylóüléseket.

dodge_dartswinger5.jpg

Azon kívül, hogy feltűnt villanásszerűen néhány filmjelenetben (Kojak, San Francisco utcáin v. Hazudj, ha tudsz), nem találtam olyan filmet, ahol kifejezetten főszerepet szántak volna neki. Ha valakinek mégis van erről tudomása, kérem ne tartsa magába!

5. Ford Mustang 1965

A Ford Mustang, a Ford Motor Company által készített autó, melyet eredetileg a Ford Falcon alapjára építettek.

A Mustang terve Donald N. Frey fejéből pattant ki, és habár akkor még bizonyára ő sem gondolta, de ezzel a tervével létre hozott egy új trendet az izomautók (Pony-Car) Szent Grálját.

fordmustang.jpg

A Ford Mustang első példánya 1964 március 9-én a michigani Dearbonban gurult le a futószalagról és nem sokkal később ’64 szeptemberében már látható is volt a James Bond mozifilm sorozat Goldfinger című részében, és talán ennek hatására is, de a Mustangból több mint egymillió talált gazdára már az első 18 hónapban.

Az első, keménytetős Ford Mustangok 170 cu in soros hathengeres motorral és háromsebességes kézi váltóval gördültek le a gyártósorról.

A Mustangot néhány apróbb változtatás, és a „nagyüzemi” gyártásának elkezdése után öt hónappal már a legjobb befektetésnek tekintették.

fordmustang1.jpg

A Pony-Carok jellemzői a nagy motorháztető és a rövid közép és hátsó rész, ezt a formát aztán több amerikai gyártó és típus vette kölcsön úgy mint a Chrysler, a Dodge Challenger és Charger megépítésével, nem mellesleg a Plymouth Cuda is ezt a trendet követte. És ugye, milyen jól tették, ahogy a fenti izomautók is bizonyítják?!

ford_mustang3.jpg

A ’65-ös Ford Mustang motorizálása a 200 cu in, 3.3 literes, 120 LE-től egészen a  289 cu in 4.7 literes, Windsor HiPo V8-as, 271 LE-ig terjedt 1964 és 1966 között.

 

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://izomautok.blog.hu/api/trackback/id/tr717958418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szabo T 2015.10.12. 17:18:47

Zebra 3 :) En is Gran Torino-ra emlekszem.

tnt 2015.10.12. 17:40:48

Starsky & Hutch Ford Grand Torino

A készítők elhatározták, hogy a párosnak egy, a korban népszerű autót adnak, így esett a választás egy 1976-os Ford Gran Torinora, melyet Hutch gúnyosan "csíkos paradicsom" néven hív. A film dokumentum változatában (Starsky & Hutch: Behind The Badge) Glaser elárulja, hogy a Hutch által kitalált gúnynév igazából tőle származik, ugyanis mikor először látták meg az autót, Glaser odaszólt Soul-nak, hogy "ez a valami olyan, mint egy csíkos paradicsom", a készítők pedig elhatározták, hogy ezt beteszik a sorozatba. Hutch is használ autót (neki egy 1973-as Ford Galaxie 500-a van), de csak akkor, ha beépített küldetésre indulnak.

Forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Starsky_%C3%A9s_Hutch_(telev%C3%ADzi%C3%B3s_sorozat)

last barons 2015.10.12. 21:24:41

A Charger Daytona versenyváltozat "állt meg" 299-nél. mert nem ment többet. :)De nem is volt sebességmérője.
a Merc Cyclone tudta átlépni a bűvös határt.
Amikor ez megtörtént rájöttek, hogy a gumik nem bírják ezt a tempót- ezért visszavették a motorok hengerűrtartalmát.

A Dartban is volt is szériában 440 ci-s és HEMI motor is. Utóbbiakat versenycélokra gyártották.
A Swinger és a GTS volt a csúcsverzió.
a 340 ci-s motorral gyorsabb volt, mint a 383 ci-s big blockkal.

a Plymouthnál csak a dögösebb modelleket hívták Cudának- a többi- mint például soros hatos- a Barracuda nevet hordta.
nem mintha utóbbi nem volna menő név. :)

karlmann 2015.10.12. 21:39:03

A pony car nem egyenlő a muscle car-al! Muscle car-ok léteztek már a pony car előtt is jóval. A Pony car épp miattuk alakult ki és eredetileg egyáltalán nem az volt a cél, hogy erősek legyenek. Sokkal inkább az, hogy legyen egy megfizethetőbb, de csak sportosnak látszó autó. Azonban később ezekből is készült sportos, erős változat. Egy igazi muscle car mindig nagyobb, mint a pony car, valamint csak erős V8-as motorral szerelték őket eleve. A másik fontos különbség, hogy a pony car-nál próbálták a gyorsaságot és a könnyű kezelhetőséget ötvözni, a muscle car-nál csak a teljesítmény számított.

last barons 2015.10.13. 08:19:51

@karlmann: A pony carok adtak anyagot az izomautóknak. Mondok egy példát. Egy Barracuda az pony car, egy CUDA az izomautó.
Felszereltségtől és teljesítménytől függ, mi az izom és mi a pony.

Az első pony carnak nevezhető autó a Mustang volt, de az első izomautónak viszont a GTO-t tekinthetjük a Pontiactól, annak ellenére hogy az még nem rendelkezett előbbi klasszikussá vált arányaival.

Az izomautók között is volt méretbeli különbség jócskány általában midsize autók voltak, de volt sok compact is- mint például a Dart, vagy egy Nova- és bizony full size is, mint például a Chrysler 300 Hurst 1970-ből.

Természetesen voltak sportos, erős modellek az izomautók előtt is,- pl Chevy bármi amiben 409-es motor volt- de azokat nem tekintik izomautóknak.

protézisesh 2015.10.13. 09:02:15

az első Mustang akkora, mint egy zsiguli. Kimondottan KIS kocsi, semmi köze a muscle car-okhoz...

olimpikON · http://izomautok.blog.hu/ 2015.10.13. 09:44:29

@protézisesh: azért erős csúsztatás a Zsigulihoz hasonlítani :)

protézisesh 2015.10.13. 10:15:24

Mustang: 4660 x 1800 mm, tengelytáv 2700mm
Lada:4073 x 1611mm, tengelytáv 2424mm

Na jó, a Lada egy picit túlzás, de ezt nézd meg:

Toyota Prius: 4480x1745mm, 2700as tengelytáv. Bizony, a '64es, első generációs Mustang pont akkora, mint egy Toyota Prius. Az pedig távolról sem egy nagy batár, Pláne, ha a többi igazi muscle carral nézed össze:

Charger: 5334 x 1955mm, 2972mm tengelytáv. Vagyis majdnem 70 centivel hosszabb, 20 centivel szélesebb, mint a Mustang. :)
süti beállítások módosítása