Izomautók

Jó erőben a lóerő!

7 izomautó, aminek elhazudták a valós teljesítményét

2016. szeptember 19. 14:42 - olimpikON

Sok esetben maguk a gyártók sem pontosan adják közre egy-egy autójuk valódi teljesítményét, nincs ez másképp az amerikai izomautók esetében sem, hogy valójában nagyobb lóerővel rendelkeztek korunk klasszikusai, mint ami a hirdetésekben szerepelt. Ezt nevezhetjük rejtett erőforrásoknak is, de erről rossz irányba asszociálnánk. Nem meglepő módon azonban a mostanában kiguruló példányoknál is találunk hasonló titokzatosságokat, ami a lóerőket és nyomatékot illeti.

Ford Mustang Boss 429

fordmustang1969.jpg

Ford Mustang Boss 429 - 1969

A legnagyobbak közül való, a NASCAR versenyt is megjárt V8-as motor meglehetősen alulbecsült volt a Ford által meghirdetett 375 LE-t tekintve. A hemmings.com szerint ha a hármast négyesre cseréljük sokkal közelebb állunk az igazsághoz.

fordmustang_1969.jpg

Ford Mustang Boss 429 - 1969

 Pontiac GTO The Judge 1969

abiro.jpg

Pontiac GTO The Judge 1969

1969-ben "A bíró" volt a legerősebb Pontiac, ami 370 LE-vel büszkélkedhetett, ám a korabeli tesztek is bizonyították, hogy valójában a garantált lóerőnél legalább 30-al többet tudott.

thejudge.jpg

Pontiac GTO The Judge 1969

Chevrolet Corvette L88

chevroletcorvette_l88_1969.jpg

 Chevrolet Corvette L88 - 1969

A GM által megteremtett vad és izmos sportautók az 1960-as években "élték" fénykorukat, a Chevrolet Corvette L88 versenyautót 435 LE-vel hirdette a gyártó, de valószínűleg még 100 LE-vel több is volt benne. Ez a titkolózás szándékos volt az L88 izomautóval kapcsolatban, nem akarták ugyanis tudatosítani a vásárlókban az akkor igen csak óriási teljesítménynek számító lóerőket.

chevroletcorvette_l88coupe1969.jpg

Chevrolet Corvette L88 - 1969

Nissan Skyline GT-R

nissanskylinegtr1989.jpg

Nissan Skyline GT-R - 1989

A palettáról nem hiányozhatnak a japánok sem, akik szintén bőséges erőtartalékot hagytak a motor valós teljesítménye és a papíron kommunikált között a belföldi piacon. Az 1989 és 2005 között készült Nissanokat a "legfeljebb 276 LE" magyarázattal hirdették.

Ami nettó hazugság volt, mert már az első generációs GT-R is 320 LE-t tudott, és az R34 lényegesebben több teljesítményre is képes volt a papíron szereplőnél. Ám a japán kormány polgárainak biztonsága érdekében bevezette a legfeljebb 276 LE-s kitételt.

nissanskylinegtr1989_1.jpg

Nissan Skyline GT-R - 1989

Európai autógyártók is hasonló módszerrel terelik el a figyelmet a hangzatos és a valódi lőerőkről.

BMW M5

bmwm5.jpg

BMW M5

A széles körben ismert és kedvelt márka némileg konzervatív teljesítményét is szemügyre vették, mivel a lelkes rajongók túl karcsúnak találták a gyártó által kommunikált 560 Nm nyomatékot. Nem csalódtak, független Dyno mérésekkel állapították meg, hogy az 560 tulajdonképpen 620 Nm.

bmw_m5.jpg

BMW M5

Porsche 959

porsche_959.jpg

A Porsche a klasszikus utcai 959-es autóit 450 LE teljesítménnyel hirdette, ám bennfentesek és rajongók szerint ez sokkal inkább 500 LE fölött van. Ami talán érthető is, hisz ez a motor nagy mértékben megegyezik a Le Mans-i győztes Porsche-ban használt motorral.

 porsche959.jpg

 

Ferrari F40

ferrarif40.jpg

Ferrari F40

Hivatalosan a Ferrari F40 478 LE-s. Nem hivatalosan tesztelők és rajongók szerint is bőven 500 LE feletti teljesítményű a tűzpiros csoda, ami könnyen megmagyarázza azt a nem elhanyagolható tényt, hogy miért gyorsabb az F40 az utód F50-nél is.

ferrarif50.jpg

Ferrari F50 az utód

 

Szólj hozzá!

Nissan GT-R Nismo 2017

2016. július 01. 17:46 - olimpikON

A Nissan a Nürburgringet használta a legújabb Nissan GT-R Nismo leleplezésére, ahol az autógyártó részt vett a versenypálya éves 24 órás Enduro versenyén.

Az új GT-R Nismo ez év második felében érkezik a kereskedőkhöz a GT-R tartományban elvégzett fejlesztéssel együtt, amiket először az idei, New York-i Auto Show-n láthatott a nagyközönség.

nissan_gt-r_orr.jpg

Az „egyszerű” GT-R-hez hasonlóan a GT-R Nismo is sok fejlesztésen ment át kívül és belül egyaránt, bár motorikusan nem lett erősebb, az autó merevebb mint korábban, és jóval több leszorító erőt képes termelni, ami fokozza az izomautó stabilitását.

nissan_gt-r-nismo_orr2.jpg

Az új Nissan GT-R Nismon feltűnik egy új orr rész, megnagyobbított beömlőnyílással és hűtőráccsal, valamint egy keményebb motorháztető, amely kevésbé hajlamos a deformálódásra rendkívüli nagy sebességeknél, lehetővé téve ezzel, hogy az autó megtartsa áramvonalas formáját.

Az újrarajzolt első lökhárító agresszív megjelenést ad a 2017-es modellévre tervezett Nissan GT-R Nismonak, a kacsa farok kialakítás pedig segíti a már említett leszorító erő növelését, ugyanakkor eltereli a levegőt az első kerekektől.

nissan_gt-r-nismo.jpg

Köszönhetően a megerősített szabvány GT-R váznak, a mérnökök tovább dolgoztak a Nismo modellen, így sikerült tovább finomítaniuk az autó lengéscsillapítóit, rugóit és stabilizátorait, megalkotva ezzel egy kifejezetten a Nismo dizájnra hangolt felfüggesztést. Ezzel nagyban javult az autó kezelhetősége, sőt a Nissan állítása szerint 2 százalékos javulást értek el a szlalom és a kanyarodási teszteken.

nissan_gt-r_kerek.jpg

Emellett a gyártó szerint a GT-R Nismo sokkal kiegyensúlyozottabb mint elődei, ami remélhetőleg azt is jelenti, hogy többféle útfelülettel (akár versenypályával) is kompatibilis lesz.

Az erőforrás az ismerős iker turbófeltöltős, 3.8 literes, V6-os motor, melyet tovább fejlesztettek a Nismohoz, így az 600 LE-vel és 652 Nm nyomatékkal a maga nemében páratlan. Ez az erő egy 6 fokozatú, kettős tengelykapcsolós sebességváltón keresztül jut el a négy kerékhez.

nissan_gt-r_belter.jpg

Ezzel szemben az „egyszerű” GT-R motorja 565 LE-s és 633 Nm nyomaték leadására képes.

Ugyanazokat a változtatásokat hajtották végre az „egyszerű” GT-R és a Nismo belterében is. Újratervezték a műszerfalat, amelybe egy 8 colos érintőképernyőt szereltek, ezzel kiiktatva az előző modellekben megtalálható gombok és kapcsolók java részét. A Nissan szerint így a kapcsolók száma 27-ről 11-re csökkent.

Az Alcantara vonalak a kormányon és a műszerfalon egyediek, a Recaro bőr ülések pedig csak növelik a beltér összhangját.

nissan_gt-r-nismo-valto.jpg

Akik még ennél is jobb teljesítményre vágynak, azoknak rendelkezésre áll az N-Attack csomag, amely tartalmazza a vezérmű egyes alkatrészeinek nagyobb teljesítményűre cserélését.

A 2017-es Nissan GT-R Nismot négy színben forgalmazzák majd, az áráról egyelőre keveset lehet tudni, valószínűleg a piacon való megjelenéssel egy időben kommunikálják a pontos részleteket, de információk szerint 150.000 dollártól startol majd.

4 komment

Chevrolet Corvette Stingray Z51 2016

2016. június 11. 21:08 - olimpikON

Az új Chevrolet Corvette Stingray Z51, a Michelin Pilot Super Sport abroncsok biztosította nem mindennapi tapadásának is köszönhetően, az egy hüvelykkel lejjebb és hátrébb került súlypontnak köszönhetően bármilyen pályán otthon érzi magát.

Ez nem is meglepő hiszen a Corvette első felfüggesztésének, kerekeinek és hatalmas kormányának köszönhetően, igazán könnyen kezelhető alacsony sebességű manővereknél, például parkolásoknál.

z51_2016_1.jpg

A 6.2 literes űrtartalom, V8-as bőséges tolóerőt biztosít minden fordulatszámon, nem kell spirituszt tölteni a motorba, vagy imádkozni ahhoz, hogy a legalacsonyabb fordulatszámon is kellőképpen dolgozzon a 455 LE és a 624 Nm.

A tesztek során a Z51-es eredményei lenyűgözőek: kevesebb mint 4 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, és a padon mért gyorsulási G erő 1.0.

z51_2016.jpg

Ám ennek ellenére tudjuk, hogy a Corvette Stingray Z51 nem versenyautó, hanem egy igazi izomautó, ami a széles spektrumú nyomatékleadással, és a hét fokozatú manuális váltóval inkább hatékonnyá teszi, mint fürgévé. A Z51 csomagnak köszönhetően mindenféle, manapság elképzelhető extrákkal fel lehet szerelni (teljesítmény hangolt felfüggesztés, elektronikus önzáró differenciálmű hűtéssel, opcionális magnetic ride vezérlés stb.).

stingray_z51_2016.jpeg

Vad ízlésűeknek talán túl kényelmes lehet a sportautó, - köszönhetően a továbbfejlesztett kagylóüléseknek - esetleg feltűnhet, hogy a kormányzás kiábrándítóan semleges, függetlenül attól mennyi oldalirányú terhelés éri az első kerekeket.

Mindent összevetve a 2016-os Chevrolet Corvette Z51 egy szép izomautó, ami képes a versenypályán és a közutakon is megfelelő teljesítményt produkálni, nem mellesleg a formája és az összkép kiemelkedő hatást gyakorol az emberre, még akkor is, ha tudjuk, hogy talán soha nem lesz rá közel 70.000 dollárunk.

 

3 komment

Egy BMW-t is odacsaptak a Nürburgringen

2016. június 08. 19:33 - olimpikON

Valami van azzal a Nürburgringgel, mert tesztelések során előszeretettel szaladnak szét a lovak, és szívbemarkoló látványt nyújt egy megtört vadonatúj autó, legyen az akár egy sportosra szabott BMW. :-)

bmw1m.jpg

A BMW rajongók körében népszerű BMW 1M abszolút befutónak számít, mivel felveszi a versenyt minden téren az Audi TT RS-el és a Porsche Caymannal is, ha gyorsulásról van szó.  A BMW  1M műszaki jellemzői az M3-astól származnak, ehhez társul egy 3.0 literes, turbófeltöltős sor hatos motor, ami 340 LE leadására képes.

Mivel a BMW 1M-ből csak korlátozott számú példány futkározik az utakon, így nem csoda, ha a rajongóknak különleges meglepetés, ha egy ilyen példányt látnak.

A "ring" viszont nem kegyelmez sem autónak, sem vezetőjének, egy hajszálnyi hiba és ledózerolhatjuk az izomautónk elejét vagy oldalát a szalagkorláttal, ezért különösen fájdalmas nézni, ahogy a BMW labda módjára visszapattan egy rosszul kivitelezett manőver miatt.

Pedig egy AK47 nevű kipufogórendszerrel ilyen csodálatos szimfóniára is képes egy BMW M1, mondjuk tartós 200 km/h körüli tempónál azért biztosan zavaró lehet, és a rend őrei sem igazán tolerálhatják.

 

2 komment

R.I.P - A Chevrolet Camaro Z/28 halála a Nürburgringen

2016. május 25. 20:07 - olimpikON

A Nürburgringen való tesztelés kérdése már hosszú ideje vitatott a szakértői fórumokon. Egyesek szerint a versenypályán való tesztelés ténye, mások szerint a leggyorsabb köridő hajszolása tönkre teszi az autókat, kemény, de nehézkes versenygépekké változtatva őket.

Mindkét oldalnak meggyőző érvei vannak, de a Chevy magáévá tette a gondolatot, miszerint tesztelni a Nürburgringen egy szükséges rossz, különösen amikor a 2017-es évre szánt Chevrolet Camaro Z/28 gyári építésű, nagy teljesítményű izomautóról van szó.

chevrolet_camaro_z28_2017.jpg

Ha ez a bemutató a gépjármű képességeiről, teljesítményéről szólt, akkor úgy tűnik, hogy a Chevrolet-es „fiúknak” érdemes visszatérni a tervező asztalhoz finomítani a beállításokon.

A videón láthatjuk, hogy az autó pilótája mintha túl lelkes lenne, hisz sikerül leelőznie egy versenytársát, ám valószínűleg a tehetsége és a figyelme nem mérhető a lelkesedéséhez, így egyenesen a pálya melletti falba csapja a prototípust.

Ez a tapasztalat reméljük segít majd a csapatnak tovább fejleszteni ezt a csodálatos benzinfaló szörnyet, bár a nem titkolt cél az, hogy az izomautó brutális mennyiségű lóerőt adjon le, úgy, hogy még egy Ford Mustang GT350R is nyálát csorgatva nézzen utána.

Találgatások szerint a Chevrolet Camaro Z/28 motorházteteje alatt egy 7,0 literes, V8-as "szív dobog" majd, ami olyan 540-560 LE leadására képes.

Az eset aktualitását az is adja, hogy a napokban zajlott három amerikai izomautónak a (Chevrolet Camaro, Ford Mustang, Dodge Challenger) töréstesztje, mindhárom 2016-os modell.

Az eredmények mondhatni lehangolóak, és a biztonság terén is volna mit fejlesztenie az amerikai autógyártóknak. Az IIHS (Insurance Institute for Highway Safety), az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet a Chevrolet Camaronak "jó" minősítést adott, csupán a tető erőssége kapott "elfogadható" besorolást.

A győztes a Ford Mustang lett, illetve a legtöbb biztonsági kivetnivalót a Dodge Challengerben találták a törésteszt során.

crashteszt.PNG

Szólj hozzá!

2016 TOP 10 sportautói

2016. május 14. 15:30 - olimpikON

Igaz ugyan, hogy még csak az év elején tartunk, de mi azért összeállítottunk egy listát azokból az izomautókból, sportautókból, amelyek megítélésünk szerint a 2016-os év legjobbjai...lehetnek.

Találunk közöttük izomautókat is, de egyszerű közúti autókat is, amelyek megjelenésre lehetnének akár izomautók is. Nem rangsoroltuk az autókat mivel az ízlések különbözőek, csak felsorolunk tíz autót, és reméljük, hogy sokan megtalálják a kedvenceiket ezek között.

 1. Volkswagen Golf / GTI / Golf R

Mit is mondhatunk el erről a németországi Wolfburgban összeszerelt autóról? Ahogy az mostanra mindenki számára kiderült, a Volkswagen „Tiszta dízel” reklámszlogenje ugyanolyan rossz vicc, mint David Hasselhoff énekes karrierje.

golfgti.jpg

Annak ellenére szerethető a Golf, hogy első kerék meghajtású, amelynek talán legnagyobb gyengéje a 170 LE-s, 1.8 literes, turbós erőforrás, ami közel sem tud annyit, mint 2.0 literes társa.

2. Tesla Model S 70 / 70D

Meglehetősen erőltetett dolog izomautós blogon egy elektromos autót emlegetni, de a korral haladni kell. Ezzel az autóval újra kell gondolnunk az interaktivitást autó és vezetője között, hiszen már az autó ajtójának kilincsei is csak akkor bukkannak elő a karosszériából amikor a vezető keze közel ér hozzá.

teslasmodel.jpg

A Model S az egyedüli olyan autó, amivel a 70 KWh-nak köszönhetően megtehetünk közel 300 km-t az akkumulátorok egyszeri feltöltésével, legyen az hátsókerék, vagy négykerék meghajtásos változat. Igaz ennek az élvezetnek meg is van az ára, csekélyke 80.000 zöldhasút kóstál.

 3. Porsche Boxster / Cayman

Megjelenése után majdnem 20 évvel, nyitott tetős modellként született újjá ez a „kicsi-kocsi”, mivel nem volt más a 911-es alá sorolható belépő szintű Porsche márkájú autó, így ezt és a 996-ost fejlesztették ki erre a célra.

Elkészítették a Porsche Boxster / Cayman kupé változatát is, miután a Boxster kilenc éves fennállása igazolta a weissachi műhely eme mintapéldányának létjogosultságát is.

cayman.jpg

Ezek a sportautók is viselik azokat az egyedi Porsche jellegzetességeket, amelyek naggyá tették a márka modelljeit, mint például a 911-est. Ha az eredeti 2.2 literes lapos tetejű, hat hengeres motorral felszerelt 911-ről állíthatjuk azt, hogy a tökéletes autó, a Porsche Boxster / Cayman-ról már közel sem állíthatjuk ugyanezt. Meglehet ez talán napjaink egyetlen új modelljéről sem mondható el.

4. Mazda 3

„Amikor autó és vezetője tökéletes harmóniában van, akkor a vezetés élvezet”. Így beszélnek autójukról a Mazda 3-as tervező mérnökei a Hofuban (Japán) található üzemben.

A harmónia a helyes szó ha a Mazda 3-ast akarjuk leírni, mert egyetlen része sincs, amelyik megtörné a harmóniát, ami már ránézésre is árad belőle, ennélfogva biztosan élvezet a vezetése is.

mazda3.jpg

A négyajtós Grand Touring változatát, egy 184 LE-s, 2.5 literes motorral szerelték, amelynek erejét egy hat sebességes manuális váltó továbbítja a 18 colos gumikkal felszerelt kerekekhez, így az izgalom egész biztosan garantált.

5. Mazda MX-5 Miata

Minden férfi erről a fürge japánról álmodik, meg is értjük eme autó gyártóit és rajongóit, mert tökéletesen illeszkedik a rajongói világ nézetébe, amely nem más mint. „Legyen kicsi, legyen könnyű, legyen gyors, legyen hatékony, legyen elérhető, legyen megbízható, és csaljon mosolyt az arcunkra”.

mazda_mx5.jpg

A külsőre is tetszetős finom vonalakkal megrajzolt Miata minden szempontból megfelel ezeknek a kritériumoknak, az alig 1154 kg-os autó, 5,9 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/h-ra.

6. Honda Accord

Ha megkérdeznénk a Ohio-i Marysvilleben található Honda gyár 4250 dolgozójának bármelyikét, hogy mit jelent számukra az Accord, az olyan lenne mintha egy szülőtől azt kérdeznénk, hogy mitől különleges az ő gyermeke?

honda_accord.jpg

Évente 440 000 autót gyártanak Marysvilleben, és ezeknek túlnyomó többsége Accord. A kézi váltós négy hengeres, négy ajtós Honda Accord Sport bárkinek a kedvence lehet, de az autó megrendelhető még 278 LE-s, V6-os motor és hat sebességes váltó párosítással is.

7. Ford Mustang Shelby GT350 / GT350R

Minden a főtengellyel kezdődik, az autók többségében ez csak egy fém rúd mely a motor blokk belsejében forog. Ám a Shelby GT350-nél a főtengelyben rejlik a gépezet ereje és lelke.

A Shelby főtengelye masszív acél, középpontján megfúrva és lemaratva, hogy enyhítsek a fogantyús-házban keletkező nyomást. Ehhez a masszív főtengelyhez nyolc hajtókar csatlakozik, a négy forgantyú sugár nem a hagyományos 180 fokban lett elhelyezve hanem 90 fokban.

fordgt350.jpg

Ennek a részletnek nagyobb jelentősége van mint azt elsőre gondolnánk. A blokkban fölül egy plazmává alakított ív fejezi be a folyamatot a masszív vas köpenyű alumínium furatokon keresztül.

A lehető legnagyobb, 94.0 mm-es furat megkönnyíti a dugattyú elmozdulását a Mustang GT motorjában 5.0-5.2 literig, ennek tetejében ott van még az „alumínium tüdő”. Mindez annak a Voodoo-nak nevezett motornak a jellemzői, amelyet versenypályára terveztek, nem arra amelyen egy karácsonyfának nevezett valami villog, és gumikat égetnek minden verseny elején.

gtr350r.jpg

Azokra a versenyekre való ez a motor amelyikben két barát száguld egy autóban, és igyekeznek legyőzni az ellenfeleiket és az időjárás viszontagságait. Egyszerűbben megfogalmazva, ez a motor és az autó is egy igazi vadnyugati kalandra teremtetett. Ugyebár nem véletlenül Mustang a neve.

8. Chevrolet Camaro

A General Motors legújabb tesztpályáján az autó pontosan ott haladt el az előre kihelyezett jelzések között, ahol azt a pilóta eltervezte. Úgy tűnik, hogy a Camaro megtesz mindent, hogy a vezetője biztonságban tudja magát a volánja mögött, és érezze, hogy ő uralja az autót nem pedig fordítva.

Első alkalom, hogy a General Motors egy méltó motorral látja el egy vezető modelljét, hiszen hosszú éveken át a GM autóinak a gyengéi az erőforrások voltak. 

chevrolet_camaro.jpg

A Chevy motorjának „vörös zónája” sokkal alacsonyabban van és a nyomaték bázisa sokkal szélesebb mint például a Honda 3.0 literes V6-os blokkjának.

A hangja akkor a legjobb amikor a fordulatszám átlépi a vörös zónát, ez olyan tulajdonság, amivel kevesek rendelkeznek. A szabványos hat sebességes váltó olyan gyengéden csúszik fokozatról fokozatra, és a nyolcsebességes automata olyan könnyedséggel váltja a fokozatot, hogy a riválisok legjobb kettős tengelykapcsolós sebességváltói is megirigyelhetik.

9. Cadillac CTS V Sport

A Cadillacnél 2014-ben jelentették be, hogy az évek során szeretnék áthelyezni székhelyüket a Michigan állambeli Detroitból, New York városába. Ezt a döntést azzal indokolták a Cadillac döntéshozói, hogy fizikailag el akarják távolítani a márkát a General Motors többi részétől, ezzel is elő segítve a márka termékpaletta promotálását.

cadillacctsv.jpg

A Cadillac ATS és az új CTS olyan tulajdonosságokkal büszkélkedhet, amely sok General Motors termékből hiányzik.

2014-ben jelent meg a harmadik generációs CTS, 420 LE-s, ikerturbós 3.6 literes, V6 Vsport, sport szedán. Az autó kormányműve ultra-érzékeny szenzorokkal van ellátva, amelyek minden a futóműben létrejött mozgást érzékelnek és továbbítanak.

10. BMW M235i

Egy évszázaddal ezelőtt Münchenben a bajor hegyek lábánál, egy repülőgép-hajtómű gyár elkezdett motorkerékpárokat gyártani, és nem sokkal később aztán rátértek az autógyártásra is.

Az így létrejött BMW gyár mostanra már a világ egyik vezető autógyárává nőtte ki magát, itt "született" az M235i jelzésű modell is.

bmw.jpg

A BMW M235i-ben meg van minden, aminek egy autentikus BMW-ben meg kell lennie: 320 LE-s, 3.0 literes turbó hatos, ami szép kis erőt ad le. Az M235i-ről tudni kell még, hogy díjmentesen választható hozzá szintetikus SensaTec kárpit, és 3240 dollár plusz költséggel megvásárlásnál telepíttethetünk bele önzáró differenciált is.

 

9 komment

A 2017-es Chevrolet Camaro ZL1 elveszi a Porsche dicsőségét?

2016. április 21. 21:55 - olimpikON

Ahhoz, hogy egy autóra használhassuk a szuperautó vagy izomautó kifejezést, régebben elég volt, ha rendelkezett hatszáznéhány lóerős motorral, félig fedett karosszériával, sportos futóművel, és kész is volt a csoda.

Kit érdekelt, ha a rádió nem működött, vagy 100 000 mérföld után újra kellett építeni az egész autót. A pénz számított, és az érte kapott presztízs és erő!

camaro3.jpg

Most úgy tűnik, hogy a világ kezd megváltozni, ha hatalomról, presztízsről és szupergyors, szupererős izomautókról van szó. A presztízs már mást jelent?!

Márpedig ma a Chevrolet azt ígéri nekünk egyszerű halandóknak, hogy a 2017-re szánt Chevrolet Camaro ZL1 coupéja, - a maga 640 lóerejével, mindenféle modern technológiával felszerelve és több száz órán át tesztelve, a minél mutatósabb végeredményért, amit egyelőre csak részletekben árulnak el - kínos helyzetbe hozhatja a modern Porsche 911-et. Azaz a Porsche 911-hez viszonyítva, mintegy fél áron juthatunk hozzá egy ízig-vérig amerikai izomautóhoz.

És milyen is az új Camaro ZL1 coupe?

camaro1.jpg

Mintha háborúba indulna! Durva és agresszív, aminek a design mellett aerodinamikai szerepe is van, a motor számára a levegőt tátott "szájjal" szívja, szűkre húzott szemei pedig erőteljessé teszik a gépháztetőt, az oldalsó szoknyák mögé gondosan elrejtett szárnyak plusz leszorító erőt termelnek.

Amire szüksége is van a Camaro ZL1-nek, hisz annak ellenére, hogy a Dodge Challenger SRT Hellcat több lóerővel büszkélkedhet, a Chevrolet brutálisabban gyorsul!

A 0-96km/h sprintre csupán 3,8 másodpercre van szüksége!

camaro2.jpg

Mi kell ehhez az észvesztő fürgeséghez?

Nem árt egy 6,2 literes, kompresszoros, 8 hengeres motor, hatfokozatú manuális váltó vagy egy tízfokozatú automata váltó (ezekben a modellekben debütál az új fejlesztésű váltó) az új tulajdonos igényétől függően. Olyan finomságok, mint Magnetic Ride felfüggesztés, elektronikus önzáró differenciálmű, 20 colos kerekek, hihetetlen széles (285 mm elől, 305 mm hátul), szigorúan Goodyear Eagle F1 gumikkal.

camaro4.jpg

A biztonságos úttartáshoz a Performance Traction Management gondoskodik, míg a Forma 1-es autókat megszégyenítő rajt a Custom Launch Control (rajtautomatika) feladata.  A száguldó lovak megfékezéséről Brembo fékrendszer gondoskodik, 39 centis tárcsákkal.

A Camaro ZL1 belseje ellentétben a puritán belterű Z28-al teljesen visszaadja első ránézésre a vezetésnek nem csak az élményét, hanem a kényelmét is, igaz ugyan, hogy mindezt a szokásos Recaro ülésekkel, mindenhol piros varrással, piros biztonsági övvel, de akkor is!

camarobelter1.jpg

A pálya ördögei pedig biztosan értékelni fogják a Performance Data Recorder-t, ami GPS és kamera segítségével navigálja a pilótát a pályán, és minden fontos információt megjelenít!

A Chevrolet Camaro ZL1 2017-es modell ez év végétől lesz elérhető, és a GM ígéretéhez híven valószínűleg olyan áron, hogy akár Európában is csábító legyen a célközönség számára mondjuk egy Porsche 911 alternatívájaként.

Igaz, ugyan, hogy még nem minden adat nyilvános, de nagyon úgy tűnik, hogy a 2017-es Camaro ZL1 minden idők legkeményebb utcai versenyautója lesz.

5 komment

Így nyerít a legújabb Shelby Mustang ménese!

2016. március 16. 17:34 - olimpikON

(…Avagy hogyan szól a GT350R V8-as mocija)

Eltöprengtünk-e már azon, hogy miként fog szólani az új Ford Shelby GT350R Mustang 5,2 literes, lapos tetejű V8-as blokkja?

Nos, ezt most mi is megtapasztalhatjuk, ha megnézzük a videót, a Ford nemrég vette fel, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy ezzel is népszerűsítse az új Shelby GT350R Mustangot. Mi pedig nemes egyszerűséggel csorgatjuk rá a nyálunkat! :)

shelbygtr350.jpg

Döbbenetes akusztikus élményben lesz  részünk, ha meghallgatjuk az elsuhanó új autó motorjának dübörgését.

A GT350R Voodoo lapos tetejű V8-as mocija tényleg dübörög, a nyers erő szinte vérünkig hatol. A start gomb megnyomásától kezdve a végső fordulatszám eléréséig egy tömény élvezet, amit ez a blokk a vérbeli Mustang rajongók számára nyújt.

shelbygtr350int.jpg

A hang, ami a Ford Shelby GT350R Mustang kipufogójából felhangzik, amikor rálépünk a gázra egyszerűen mesés zenemű, amely akkor teljesedik ki igazán, ha az 526 LE-s blokk eléri a végső, 8250-es fordulatszámot.

shelbygtr.jpg

Stílusosan fogalmazva, ez már az igazi telivér, amerikai musztáng nyerítése, ahogyan a Ford legújabb ménese garázdálkodik!

Szólj hozzá!

Szenzációs a Jaguar F-Type SVR 2016-os modell!

2016. március 08. 10:00 - olimpikON

Izgalmasra és lenyűgözőre sikeredett az új Jaguar F-Type SVR, a négykerék meghajtást kapott izomautó 567 LE-vel, és 320 km/h végsebességgel büszkélkedhet. A Genfi Autószalonon bemutatott legújabb Jaguar csodát potom 110.000 fontért birtokolhatjuk.

jaguarf-typecabrio.jpg

Jaguar F-Type SVR cabrio

A nem titkoltan a Porsche 911 konkurenseként induló új F-Type SVR 5.0 literes, kompresszoros V8-as motort kapott, és 25 LE-vel erősebb, mint az F-Type R, ehhez természetesen szükséges volt a felfüggesztések megerősítése, emellett az új "játékszer" titán kipufogót, kerámia fékeket is kapott, egyben könnyítve ezzel az autó súlyán.

jaguarf-typercoupe.jpg

Jaguar F-Type R coupe

Az erőteljes V8-as motor 700 Nm nyomatékot ad le, mindezt nyolc sebességes automata váltó tartja kordában, és a vezetés élményéhez nagyban hozzájárul az összkerékhajtás is, a 0-100km/h sprinthez mindössze 3,5 másodpercre van szüksége, így 0,4 másodperccel gyorsabb az F-Type R-nél! Lám, mit tesz plusz 25 LE! Emellett végsebességben is lekörözi, hisz az F-Type R "csak" 300 km/h végsebességre volt képes.

jaguarf-typecupe.jpg

Jaguar F-Type SVR coupe

A Jaguar F-Type SVR kupé és kabrió változatban is elérhető, a szabványtól eltérően olyan aerodinamikai fejlesztéseket kapott, mint az új légbeömlők, továbbfejlesztett splitter és szellőzők, mindez a jobb hűtés érdekében, míg aerodinamikailag sokat ad az izomautóhoz az aktív hátsó szárny és az alacsonyabb padló. Előbbi nem csak "látványelem", hanem a leszorító erőt is növeli, amire 300 km/h körül már nagy szükség van!

jaguarf-type.jpg

Gyönyörű kidolgozottság

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a szédületes 320 km/h sebességre csak a kupé lesz képes, a kabrió végsebessége "marad" 310km/h.

Az úttartáshoz a széles kerekek és a szokásosnál nagyobb gumik gondoskodnak, míg a biztonságos megállásról a legtöbb nagy teljesítményű sportautónál megtalálható szén-kerámia fékek gondoskodnak, a kanyarstabilitást pedig a továbbfejlesztett, merevebb felfüggesztés biztosítja.

jaguarinterior.jpg

Jaguar F-Type SVR steppelt bőr beltér

A beltérben a steppelt sport bőrülések kifejezetten az SVR modellhez lettek tervezve, de kapott egy frissített kormánykereket, és alumínium váltókart is. A műszerfal kifejezetten kellemes, kontrasztos, ahogy egy luxus sportautóhoz illik, minden földi jóval felszerelt, ami ahhoz kell, hogy növelje a pilóta önbizalmát, komfortérzetét és biztonságát.

 

Szólj hozzá!

Mindörökre őfelsége szolgálatában - Aston Martin DB

2016. március 03. 09:45 - olimpikON

Az 1964-ben mozivászonra került 007 (James Bond) sorozat harmadik Goldfinger című részében jelent meg először a legendás Aston Martin DB5 a 007 ügynök autójaként.

Ez a társítás olyan sikeres volt, hogy végig kisért tizenegy James Bond filmet, és jelentősen meghatározta a sorozat és a mozi történelmet, több mint fél évszázadon keresztül.

db5-1963.jpg

Aston Marton DB5 - 1963

A Goldfinger című könyvében Ian Fleming még az Aston Martin Mark 3-ast képzelte el a 007 ügynök autójaként, ám mivel a DB5-ös 1963-ban jelent meg a piacon az Aston Martin és a film készítői úgy döntöttek, hogy a gyár legújabb autóját fogják használni a filmben.

Az Aston Martin DB5 egy olyan gran turismo, amelyet az Aston Martin alkotott meg az olasz Carrozzeria Touring Superleggera dizájnját használva, és a DB4-es végfejlesztéseként jött létre. 

A DB sorozat egyébként Sír David Brown tiszteletére jött létre (az ő nevének kezdőbetűiből), aki 1947-72 között az Aston Martin vezetője volt.

A Goldfingerben használt egyedi ezüst-nyír színre festett Aston Martin DB5-ös tulajdonképpen egy eredeti prototípus volt, természetesen a kaszkadőr jelenetekhez egy másik alap autót használtak.

Első sorban amerikai autós blog lévén az igazságot nem hallgathatjuk el, hogy James Bonddal olyan csúfság is megesett, hogy 1971-ben egy Ford Mustanggal volt kénytelen izgalmas üldözős jelenetekbe bonyolódnia.

mustang_mach1.jpg

Ford Mustang Mach-1 1970

No, de lássuk, mit is tudott a filmben őfelsége ügynökének autója?

A teljes egészében alumíniumból készülő, 4.0 literes erőforrással hajtott Aston többek között géppuskát, titkos telefont, az ellenség megzavarására alkalmas füstgenerátort, és váltogatható rendszámtáblát kapott.

db6-1966.jpg

Aston Martin DB6 - 1966

Ám mindezek nélkül is korának álom sport autójának számított az Aston Martin DB5-ös, a maga 286 LE-jével, 390 Nm nyomatékával, négysebességes manuális váltójával 233 km végsebességre, és 7,1 másodperces 100km/h sprintre volt képes.

Hogy a filmet reklámozzák, az abban szereplő két autót kiállították az 1964-es New York-i világkiállításon is.

db7_zagato-2003.jpg

Aston Martin DB7 - Zagato 2002

Az Aston Martin DB5 altípusai között találjuk: 3.1 DB5 Vantage. 3.2 DB5 kabrió. 3.3 DB5 shooting-brake.

A DB modell az alábbi James Bond filmekben tűnt még fel:

- 1995 GoldenEye (Aranyszem),

- 1997-ben a Tomorrow never dies (A Holnap markában),

- 1999-ben a The World is not enough (A világ nem elég),

- 2006-ban Casino Royale,

- 2008-ban Quantum of Solace (Quantum csendje),

- 2012-ben a Skyfall.

db9.jpg

Aston Marton DB9  2014

Habár az utóbbi részben „M” (Judi Dench) azt mondja róla, hogy „Nem túl kényelmes”, mi azért kipróbálnánk, ugye uraim?

A 007 ügynök bőrébe képzelve magukat, szinte már halljuk is „Q” figyelmeztető szavait. „Aztán össze ne törje 007-es…”

Cikkünk aktualitását az is adja, hogy épp most rántották le a leplet a Genfi Autószalonon a DB sorozat legújabb tagjáról, a DB11-ről, ami az eddig talán legszebben megrajzolt Aston Martin.

db11.jpg

Aston Martin DB11 - 2016

A 2016 végétől elérhető Aston Martin az összes 21. századi csúcstechnológiát felvonultatja, és az 5.2 literes, dupla turbós, V12-es motorban "lakozó" 608 LE a legerősebb szériagyártású Aston Martinná emeli a 63 millió magyar forintért megvásárolható csúcsmodellt!

4 komment