Izomautók

Jó erőben a lóerő!

Azok a csodálatos '70-es évek: Cadillac Eldorado kabrió

2015. október 28. 08:52 - olimpikON

Folytatva a '70-es évekbeli igazi izomautókról szóló bejegyzéseket, nem mehetünk el szó nélkül a Cadillac Eldorado mellett, engem azon belül is a kabrió változat, ami vonz! Ha a Kaliforgia című filmet a '70-'80-as években forgatták volna, lemerem fogadni, hogy Hank Moody egy ilyennel döngettet volna L.A-ben, és most, akik a filmet ismerik gondoljanak nyugodtan a szó legszorosabb értelmére is! :D

Mivel ez nem így történt, így meg kell elégednünk olyan filmklasszikusokkal, mint a Dallas, amiben többször feltűnik ugyan a márka, ám jellemzően egy piros '75-ös Cadillac Eldoradora emlékszünk, az utolsó részben, ami már JR Ewing képzeletében játszódik.

dallas-cadillac.jpg

De a Smokey és a Bandita 3.-ban is szerepet kap egy 1974-es Cadillac Eldorado Convertible, azaz kabrió, hogy csak a legismertebbekből szemezgessünk. Emellett az amerikai zenészek körében is népszerű járgány volt, nem csoda, ha a rockkirály Elvis Presley is a sok Cadillac közül Eldoradot is hajtott.

smokeyandbandit.jpg

Amikor a Cadillac Eldorado kabrió esik szóba, főleg a klasszikusan kiforrott, '70-es évekbeli modellek, óriás motorjai és formája, a nyitott tető, a felrémlő filmbéli szerepeltetése miatt hajlamosak vagyunk az amerikai megalomán álomra, a felhőtlen szabadságra asszociálni. Jogosan.

Tény, hogy aki Eldoradot bírtokol nem érez ingerenciát arra, hogy keresztbe csapasson vele, ami tekintve az autó méreteit, és elsőkerék meghajtását valószínűleg lehetetlen is, sőt, még arra sem érez különösebb késztetést, hogy 100 fölött tolja neki, sokkal inkább a nyugalmas, nyár esti élményautózás a vonzó a kabriózásban.

A General Motors 1953-ban indította útjára a Cadillac Eldorado projektet párhuzamosan a Buick Skylark-al  és az Oldsmobile Starfire-al. Harley Earl a GM vezető tervezője által megálmodott „Eldorado” (Az arannyal borított) olyan sikeres lett, hogy több áttervezéssel ugyan, de 2002-ig gyártották.

A Cadillak Eldorado első szériájának kabrió változata a Biarritz utónevet kapta és 6.4 literes (257 kW)-os motorral szerelték.

1971-ig a Cadillac Eldorado több áttervezésen esett át, és ekkor előszőr lett elsőkerék meghajtású nem csak a kemény tetős változat hanem a Cadillac Eldorado kabrió változata is, innen kezdődött a 7. generációs Cadillad Eldorado gyártása.

cadillaceldorado1971.png

Emellett hosszabb is lett az autó két hüvelykkel (5.08 cm), visszatért a „szoknya” a hátsó kerekek fölé, ez még robusztusabb külsőt kölcsönzött az autónak, de a másik jellegzetes ismertető jele is szintén megmaradt, a keret nélküli ablaküveg az ajtókban.

Az 1972-es Eldoradoban jelennek meg először a fautánzatból készült díszítések a műszerfalon, az új tojás rács mintázatú hűtőrács, és a téglalapban elhelyezett fényszórók.

cadillaceldorado1972.jpg

1973-ban a Cadillac Eldorado lett az Indy 500 felvezető autója, így a Cadillac 566 darabot gyártott le ezekből a speciális kabriókból, 33-at használtak is a pályán egy verseny hétvége alatt.

cadillac_eldorado1973.jpg

1974-ben ismét újra rajzolták az Eldorado hátsó ütközőjét, finomítottak a hűtőrács rajzolatán, és új vízszintesen elhelyezkedő hátsó lámpákat is kapott, és a mérnökök újra tervezték a műszerfalat is.

cadillaceldorado1974.jpg

 

cadillac_eldorado_back.png

1975-ben az autó négyszög alakú első fényszórókat kapott, és új „teljes kivágású” hátsó sárvédőket, így ezzel sokkal karcsúbb kinézetet adott az autónak.

cadillaceldorado1975.jpg

A General Motors 1976-ban úgy reklámozta a Cadillac Eldoradot, mint az utolsó amerikai kabriót, melyből 14000-et adtak el, sokan befektetésnek vásárolták. Míg az utolsó 200 darabot emlékautóként adták el az Amerikai Egyesült Államok fennállásának 200-ik évfordulója alkalmából: a "Bicentennial Edition"-t.

cadillacbicentennial.png

Motorizáció: 1971-76 között 8.2 Literes V8-al szerelték az Eldorado-t, ezt váltotta fel 1977-ben a 7 Literes, 180 lóerős (134 KW) V8-as, és ehhez csatlakozott a három sebességes automata váltó.

cadillac_eldorado1977.jpg

1977-ben a Cadillac Eldorado kapott egy új finomabb mintázatú hűtőrácsot, és megszüntették a kabriók gyártását. Visszatértek a Biarritz modell gyártásához, és megkezdődött az ultra-luxus változatú kupé gyártása, ami már egy teljesen más világa az amerikai autógyártásnak.

belter.jpg

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://izomautok.blog.hu/api/trackback/id/tr248026296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

R/T 2015.10.29. 10:31:52

Már csak azért se lehet egy Eldorado-tulajnak ingerenciája keresztbe csapatni mert ez a szó kurvára nem azt jelenti amire gondolsz.
Fáj olvasni amiket írsz a helyesírásról nem is beszélve.

protézisesh 2015.10.29. 16:20:45

bocsi, de szerintem ez NEM muscle car...
süti beállítások módosítása