Izomautók

Jó erőben a lóerő!

Az új 2020-as Ford Mustang Shelby GT500 épp olyan hangos, mint amilyen gyors!

2019. augusztus 05. 05:20 - olimpikON

Eltelt már egy kis idő, mióta a legújabb Mustang a vásárlók kezére került, azonban nem nagyon volt még szerencséje sokaknak igazán haragos állapotban látni ezt az izomautót egészen addig, amíg egy modell fel nem tűnt a Goodwood Festival of Speed gyorsulási fesztiválon.

Egy-két elszánt rajongó ugyanis kirakott néhány kamerát és mikrofont a versenypályák mellé a hegyekbe, és sikerült lencsevégre, valamint hangszóróra kapni a 2020 Ford Mustang Shelby GT500 modellt, mely egészen elképesztő eredményeket produkál mind sebesség, mind hangzás tekintetében.

Amikor a 760 lóerő 5.2 literes turbós V8-as monstrum valóban meglódul, akkor messziről fogjuk már hallani. A Ford el is küldte Vaughn Gittin, Jr-t egy tesztvezetésre a fesztiválon, hogy adjon néhány tesztkört az új masinának.

Nem amatőrről van természetesen szó, hanem olyan versenyzőről, aki tudja hogyan kell bánni ennyi lóerővel. Ha megnézzük a videót, akkor látni fogjuk, hogy a gumik bizony nem maradtak gyárik, a tesztpilóta ugyanis jól meghajtotta a járgányt.

46947515331_104d186ab0_z.jpg

A 2020 Ford Mustang Shelby GT500 ezzel pedig be is robbant a köztudatba Európában is, pont ahogy azt a Ford eltervezte, ráadásul nem is kevés pénzt ölt abba, hogy a kocsi népszerű legyen az Unióban. Az erőfeszítéseket siker koronázta, ugyanis az új Mustang elvileg igencsak jó eladási rátákkal büszkélkedhet eddig.

Ehhez azonban nem vezetett egyszerű út, ugyanis a Mustang-nak át kellett mennie az uniós törésteszteken és meg kellett felelnie a kibocsátási elvárásoknak is.

32920559658_0848d9e8c9_z.jpg

A komoly díjak és vám ellenére, mely feltolja a Mustang árát $50,000 körülre Németországban, az új Mustang modell jól fogy, majd 13.000 példány kelt el Európában 2017-ben.

Habár a modell igencsak drága az amerikaiaknak, és még drágább az európaiaknak, nem kell nagyon meglepődni, ha Párizsban vagy München-ben többet is látunk belőle!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://izomautok.blog.hu/api/trackback/id/tr6614995556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.