Izomautók

Jó erőben a lóerő!

Átlagon felül: Dodge Charger Hellcat 2015

2015. december 19. 18:49 - olimpikON

Már a sorozat gyártott 2015-ös Dodge Charger SRT (Hellcat) sem nevezhető egy átlagos személyautónak a maga 6.4 literes 707 LE-s, V8 HEMI erőforrásával, amely 881.2 Nm nyomaték leadására képes.

Ezeket a paramétereket szem előtt tartva, nem csoda tehát, hogy már ez a „szimpla” Dodge Charger SRT sem akármilyen teljesítményeket tudhat magáénak, mint például a 328,3 km/h végsebesség, amellyel a negyed mérföldes távot alig 11 másodperc alatt teljesíti.

chargerhellcat.jpg

"Csak" 707 LE

A 2015-ös Dodge Charger SRT Hellcat is hozza magával a klasszikus Charger kinézetet, persze mindezt a legújabb irányzatokhoz igazítva, lekerekített formák, impozáns hátsó LED fényszórók.

Az első hűtőrács is nagyon sokban emlékeztett a klasszikus Chargerekére, ehhez hozzájárul az ívelt téglalap alakú első fényszóró, amely így belesimul a hűtőrácsba.

Az izomautókra jellemző hatalmas motorháztetőn három légbeömlő nyílás is található, egy nagyobb a motorháztető kiemelt ívén, és egy-egy kisebbet ezen ív mellett.

dodgesrt.jpg

A fékrendszere sem átlagos a "pokoli macskának", egy nagyon is combosított Brembo fékrendszerről van szó. Elől kerekenként két 39,116 cm-es tárcsás és hat dugattyús fékekhez hozzá jön még a hátsó kerekeken található 35,052 cm-es féktárcsa, amit szintén hat dugattyúval láttak el, amivel hatékonyan lehet uralni az erőt.

És ha ez még nem lett volna elég, egy csapat az Egyesült Államokból addig kísérletezett a motor meghajtás áttételével, és az elektronikával míg végül sikerült kipréselniük belőle több mint 900 Le-t, így ez a Dodge Charger Hellcat lett a legerősebb és egyben a leggyorsabb izomautó a világon.

srt_interior.jpg

Az amerikai gyorsulási pályákon már megszokott látvány ez a tűz-piros izomautó, amely egyre másra dönti meg a rekordokat, egy nővel a vezetőülésben! Lehet nem lenne népszerű ma Magyarországon. :-)

Tulajdonosai bevallása szerint nagyjából minden gyári ezen a „Drag” Chargeren, így például a fékrendszer és a váltó is, ami egyébként egy 8 sebességes automata, amely 160 milliszekundum alatt képes fokozatot váltani.

srt_hellcat.jpg

Nem csoda, ha tulajdonosai nagyon büszkék erre a vérbeli vadmacskára, és amikor csak tehetik kiviszik őt a gyorsulási pályákra ahol tovább tesztelik képességeit.

Az alap Dodge Charger SRT Hellcat 11 másodperc alatt teljesíti a negyed mérföldes távot, ennek a 900 LE-s bestiának csupán 9,710 másodpercre van ugyanerre a távra szüksége.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://izomautok.blog.hu/api/trackback/id/tr628184904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2015.12.20. 10:24:40

"hátsó LED fényszórók"- gondolom, hogy lássa, amikor rakodik. :-)

Szerencsésebb volna pl. a "hátsó LED-es világítótestek".

magyar anya 2015.12.20. 10:25:32

Ez semmi amit leírtál. Foglakozz mással, ez neked nem megy.

2015.12.20. 12:11:35

A Challenger szebb.

kuhi 2015.12.20. 12:25:06

Most akkor miért baj az hogy lányok is próbálnak autós cikket írni? Csak azért mert nem értenek hozzá? Pfuj. Kirekesztő hím-soviniszták! Ja, hogy nem is leány az író? Vagy mégis? ;)

kuhi 2015.12.20. 12:26:39

"... mint például a 328,3 km/h végsebesség, amellyel a negyed mérföldes távot alig 11 másodperc alatt teljesíti." :DDD

Bell & Sebastian 2015.12.20. 12:55:12

Ebbe a cikkbe még belekötni is fölösleges, annyira az elvárható szint alatti. Tudósítás a hülyék őshazájából, bennszülött által.

Powerslave 2015.12.20. 13:25:19

Hogy lehet ilyen hülyeséget publikálni, ráadásul címlapra tenni?

Patrick Bateman 2015.12.20. 15:19:26

Ebben csak az a megmosolygtató, hogy a Tesla nagyjából ugyanezt tudja, légbeömlők, literek, bömbölés meg mindenféle varázslatok nélkül...

Frankofil 2015.12.20. 17:51:50

@Patrick Bateman: Ja ahogy képzeled:)www.youtube.com/watch?v=HUWqYAcNP_I
12 mp alatt igen tisztességes autók mennek,10 alatt pedig már minden század lefaragása pedig hatalmas pénz és meló.A 9.7 az NEM a nagyjából ezt tudja.Tessék kijárni a hazai fordulókra,utána olvasni a negyed mérföldnek,és majd tisztában leszel vele,mielőtt ilyen tájékozatlan kijelentéseket teszel.

Patrick Bateman 2015.12.20. 21:48:38

@Frankofil: Tény, hogy soha, senki sem tesztelte speed limiter nélkül, de az elméleti végsebesség 210 mph körül van (337 km/h), míg a 0-60-as gyorsulása 2.8 mp:

www.roadandtrack.com/new-cars/car-technology/news/a26118/tesla-model-s-ludicrous-mode-0-60-in-2-point-8-seconds/

www.greencarreports.com/news/1096947_is-tesla-model-s-p85d-the-worlds-fastest-sedan-top-speed-test-needed

Szerintem ez egész tűrhetően megközelíti a Dodge értékeit.
süti beállítások módosítása